Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tanoda Tv: a második adás

Televíziónk második adásában: közérdekű kérdések az utca emberéhez, riport a Gömör Expóról Putnokon és interjú az X-Faktoros Muri Enikővel, hírek, Heni-show veszekedő szomszédokkal, valamint szappanoperánk újabb fejezete. Jó szórakozást!

0 Tovább

Az Inkubátorház fantomja

Tehetséggondozó médiacsoportunk digitális fotóképregénye kiállítási lehetőséget kapott a Műút folyóirat és a Miskolci Galéria közös pályázatán. Előbb a műből készült videót, majd a kiállítás helyszínén készült riportot láthatják. 

0 Tovább

Névjegy: bemutatkozik Borsodbóta és az ózdi Bem út

Tanodásaink bemutatkozó kisfilmjei Borsódbótáról és Ózdról.

0 Tovább

Beszélgetés L.L. Juniorral

Április 20-án Ózdon L L Junior meglátogatott minket. Beszélgetett nyolc növendékünkkel a Dr. Ámbédkar Iskola több mint háromszáz tanodása előtt, például a pályafutásáról, a roma kultúráról, tanácsokat adott a gyerekekenek, végül rövid fellépést tartott.  A kérdéseket a fiatalok több száz írott kérdéséből válogattuk ki, az eseményt a tehetséggondozó médiaműhely rögzítette.

0 Tovább

Benne voltunk a Blikkben

Azok a fiatalok, akik tanodaújságunk készítése során kiemelkedően teljesítettek, meglátogathatták Budapesten a Ringier Kiadó székházát, azon belül pedig a Blikk szerkesztőségét is. A településenként három főnyi kamasz egy előadást hallgathatott meg a kiadóról és a napilapok készítésének folyamatáról, majd Tóth Béla Endrével, a Blikk főszerkesztő-helyettesével beszélgethettek, végül szétnéztek az újságírók munkahelyén. Fotók, videó és beszámoló.

Arló, Borsodnádasd, Kelemér és Ózd/Bem út várakozik

Vavrek Zsófia kommunikációs menedzser előadása

Videó a Tóth Béla Endrével történt egyik beszélgetésről

"Helló! Áprilisban egy csütörtöki napon mentünk Pestre a Blikk szerkesztőségébe! Egy busz jött értünk Hangonyra, a sajóvárkonyiak és a putnokiak már a buszon voltak. Mi is felszálltunk, és go Pest!

Mikor beértünk Pestre, mentünk kajálni, utána pedig a Ringier székházába. Zsófi beszélt nekünk arról, hogy milyen újságokat csinálnak, és hogy csinálják. Azután a Blikk egyik főnöke elmondta, hogy hogyan szedik ki a sztárokból az infót. Utána körbevezettek minket a szerkesztőségben, és megmutatták, hogy kinek mi a dolga. És vége!

Elmentünk még a Városligetbe jégkrémezni, és sétáltunk a parton, és néztük a kacsákat. Visszafelé a buszon sokat nevettünk. Jó kis laza nap volt. Csákány!" (Farkas Szabina, hangonyi tanoda)

Borsodbóta, Domaháza és Sáta figyel

A főszerkesztő-helyettes épp Hangonynak, Putnoknak és Sajóvárkonynak mesél

A szerkesztőségben

Az újságírók pihenőhelyén

A holnapi hírek: szigorúan bizalmas

0 Tovább

Identitásórák és mozi Orsós Sándorral

Orsós Sándor identátitásórákat tartott tanodásainknak a programunkban résztvevő településeken, majd a cigányok vándorlásáról szóló Latcho Drom című filmet is levetítette a Sajóvárkonyi Művelődési Házban. Fotók, beszámoló és videó. Mozgóképünkön a keleméri foglalkozás részletei láthatóak.

Az Ózd-Bem útiakkal

Videó Kelemérről és a moziról

Borsodbótával és Sátával

"Először is átmentünk Borsodbótára, és megkezdődött a foglalkozás. Orsós Sándor bemutatkozott. Ezután elkezdődött a nyelvtanulás. Különböző magyarországi roma népcsoportokkal ismerkedtünk meg. Azután kicsit elemeztük a nyelvtant, utána megtanultunk pár roma szót. Ezt követően Sanyi beszélt a romák életmódjáról és szokásairól.

Később a tanodát az ózdi Kultúrházban tartották meg Sajóvárkonyon. Egy filmet néztünk meg a romák vándorlásáról. Kiderült, hogy teljesen Indiából vándoroltak Európába. Azt is megtudtuk, hogy a hagyományokat  nagyon régóta tartják szentben. Sok országon túl gyalogoltak, fára épített házakban is éltek. Viszont nem sokáig, mert állandóan vándoroltak.

A filmet nagyon sok gyerek tátott szájal nézte amiatt, hogy nem sok különbség van a Magyarországon élő romák és a külföldön élő romák közt. Érdekes volt megtudni, hogy honnan indult el a roma népcsoport!" Váradi Béla, Kerezsi Martin (Sátai tanoda)

A hangonyi tanodában

Borsodnádasdon

Szoknyaviseleti szokások

Domaházi tanodánkban

Vetítés az ózdi Kultúrban

Részlet a filmből


0 Tovább

Tanoda Tv: Világpremier!

Egyedülálló és első televízióadásunk az ózdi kistérségből. Kultúra, sport, buli és nem utolsósorban egy felejthetetlen szappanopera.

Készítette tehetséggondozó médiaműhelyünk.

0 Tovább

Csoportképek L.L. Juniorral

Több mint háromszáz tanodás fiatal jelenlétében, remek hangulatban zajlott le ózdi identitásdélutánunk L.L. Juniorral. A tehetséggondozó médiaműhelyünk által készített rengeteg fotó és videófelvétel még feldolgozás alatt áll, ezért egyelőre csak a Juniorral közös csoportképek kerülnek fel a blogra. Tehát hamarosan: Junior-film és beszámolók, de addig is kövessétek bejegyzéseinket, napokon belül láthatjátok például a Tanoda-TV első adását!

A fotók változó minőségéért elnézést kérünk, kárpótlásul a képekre kattintva mindegyik megnézhető nagyobb méretben is.

Az arlói tanodásokkal

Borsodbótával

A borsodnádasdiakkal

Domaháza és Junior

A farkaslyuki ifjakkal

Hangonyi tanodásainkkal

Kelemérrel

A Bem útiakkal Ózdról

Ózd-Sajóvárkonnyal

Junior és az ózdi Petőfi út

Sajónémetivel

A sátai tanodásokkal

Junior és Putnok

A DTI Production Company Dr. Ámbédkar gimis és tanodás táncosaival

Ámbédkar gimis diákokkal Alsózsolcáról és Hegymegről

A tanoda Médiaműhelyének tagjaival

0 Tovább

Irodalmi életünk

Borsodbótai tanodásaink művei már két irodalmi lapban is megjelentek. Íme, egy humoreszk és egy vers.

TAVASZI GYÚJTOGATÁS!!!

A tavaszi gyújtogatást február végén és március elején érdemes elkezdeni, mert akkor nem ég le az erdő, még van hó, és csak a tisztás ég le. A nádast muszáj leégetni, mert nem fog új nád nőni. De vigyázni kell rá, hogy meg ne lásson senki, mert ha meglátnak és felismernek, akkor rád hívják a rendőröket.

Gyújtogató eszközök: gyufa, öngyujtó, kovakő, gázgyujtó, hegesztő pisztoly, gázpalack. A fél gaz leég mire kiérnek Ózdról a tűzoltók, 10 perc, mire kitalálják, hogy hogyan kezdenek a munkálatokba.

Tűzoltó eszközök: vízi pisztoly, lapát, poroltó, slag, homok, CO2, vizelet, széklet, ellentűz, vagy csak egyszerűen megvárják a kocsmába míg leég a tűz.

Tóth Győző, Bartus Alex, Lázár Nikolasz

(Megjelent a Csillagszálló kulturális utcalap Mosoly tematikájú számában)

Balogh Vanda:

Kacsa

Kicsi kacsa,
nagy a fara,
elsüllyed a tóba,
kimenti a ló.
Ráülteti a hátára,
ugrik egyet, s
leesik a kacsa.
Így szól a ló:
"Így nem jó.
Túl nagy a segged,
nem férsz el a hátamra,
te velem nem jöhetsz."

Megjelent a miskolci Műút irodalmi és művészeti folyóiratban. A teljes szám pdf-formátumban letölthető innen.

0 Tovább

Tanoda a Grundon

A budapesti Grundon 2011 decemberében 110 tanodai diák vett részt a Szemétálmok kezdeményezés utcai akcióján, ahol sor került betlehemi akol építésére lomokból, közös főzésre, karácsonyfadísz-készítésre, médiafoglalkozásra, DJ-zésre, hip-hop bemutatóra és flash mob akcióra. A Szemétálmok kezdeményezés célja, hogy eltérő hátterű fiatalok közösen alkothassanak az utcán, bebizonyítva, hogy a szemét is lehet érték, és az alkotás fontos közösségi élménnyé válhat.

A médiacsoportban

Interjúkészítés

"Reggel, amikor a buszon ültem, éppen a haverokkal rapeltem, és már amikor Pestre értünk, alig vártuk, hogy leszálljunk a buszról. Amikor leszálltunk, akkor bementünk az épületbe, akkor már jöttek is  a tanárok, és elosztottak minket különböző csoportokba. Én a médiát választottam. Mikor már mindenkit elosztottak, elmentünk a tanárokkal, és elosztották a fényképezőgépeket. Mikor már elosztották, akkor már el is mentünk fotókat és interjúkat készíteni. Ahogy csináltuk az interjúkat, úgy ismerkedtünk. Nagyon jó haverokat szereztem, a legjobb barátom Danó Roland. Nagyon jó volt vele dolgozni, főleg azért, mert lehetett látni rajta, hogy szereti ezt csinálni, és jól csinálja. Persze külföldi emberekel is találkoztunk, de már mikor kezdett esteledni, és már kezdtek menni az emberek, akkor az egyik tanárunk meglepetéspizzát hozott mindenkinek, utána  lassan mentünk mi is. Kimentünk a házból, majd mikor már azt hittük, hogy már megyünk haza, pont akkor kezdődött a betlehem, kimentünk a főtérre, és akkor a gyerekek össze-vissza szaladgáltak. Volt ott egy jó zenekar is" Csízi József (Putnoki tanoda)

Készül egy állat az akolba

A DJ-pultnál

"Dj  Tabufa vagyok a putnoki  tanodából. Ezelőtt pár hónappal Budapesten jártunk, ahol egy igazi keverőpulton  csinálhattam  zenét. Segitségünkre volt egy igazi DJ, András, aki sok új dolgot, módszert mutatott meg nekünk. Dubstep, d'n'b, disco és house zenét játszottunk. Mindenki nagyon jól érezte magát, a többi tanodás gyerek elkezdett táncolni. Mindenkinek tetszett a zenénk. Én is jól éreztem magam, sok mindent tanultam." Kalocsai Kevin (Putnoki tanoda)

0 Tovább

Névjegy: bemutatkozik a Petőfi úti tanoda

Kisfilm az egyik ózdi tanodáról. A Petőfi Úti Általános Iskolában zajló foglalkozásokra főleg Velence-telepi fiatalok járnak.

0 Tovább

A Pinceszínházban jártunk

Tanodásaink a budapesti Pinceszínházba is eljutottak: a Karaván Művészeti Alapítvány előadásában látták a Karnauhova-Brauszevics szerzőpáros Mese a tűzpiros virágról című zenés mesejátékát.

Részlet a darabból: Horváth Kristóf és Misurák Tünde

"Elmentünk Pestre kirándulni, láttunk sok érdekes dolgokat. Láttuk a hajókat, a Parlamentet, voltunk a Margit szigeten. Mindenekelőtt a színházban voltunk, ahol sok érdekes dolgot és játékokat tanultunk meg. Azt a darabot adták elő, hogy A Szépség és a Szörnyeteg, mert mi kitaláltuk. Játszottunk a színészekkel, és fényképeket csináltunk velük. Utána pedig ebédeltünk, mégpedig pizzát és nápolyit ettünk." Cseh Laura, Lakatos Klaudia (Farkaslyuki tanoda)

Arló, Hangony és Putnok gyülekezik a színház bejáratánál

Tele van a nézőtér

"Pénteken a tanodában bejelentették, hogy színházba megyünk szombaton. 8:30-kor indultunk. A buszon sajnos kétfelé válott Arló. Nagyon jó volt a buszon, hülyéskedtünk, játszottunk. Mikor Pestre érkeztünk, nagyon jó volt a levegő, és rögtön megebédeltünk. Utána mentünk a színházba. A Szépség és a Szörnyeteget láthattuk, nagyon jó volt az előadás, nagyon jól kitalálták.  Hazafelé már a hangonyiakkal is beszélgettünk, jó volt. Ez az egész progi jó volt, fantasztikus." Váradi Richárd (Arlói tanoda)

Beszélgetés és közös fotók

"Egy műsor volt, ez volt a legszebb, és a szépség és szörnyetegről szól. Jó volt a műsor, egy kicsit ijesztő volt, de nagyon jó, mert utána lehetett fényképezkedni, és utána kajáltunk, és egész jó hely volt." Harkály Dávid (Farkaslyuki tanoda)

Hangony és a Szörnyeteg

(A színdarab címe körüli zavart tisztázva: az orosz szerzőpáros eredeti meséje szolgált a későbbi, világsikerű amerikai film alapjául.)

0 Tovább

Balatanoda: A Film

Tavaly nyáron a Dr. Ámbédkar Iskola tanodaprogramja és a Kurt Lewin Alapítvány közösen szervezett balatoni tábort felsőtagozatos fiataljaink számára. Az utolsó, borsodbótai, farkaslyuki és sátai tanodásaink részvételével zajlott turnus médiacsoportjának felvételeiből filmet vágtunk össze. Munkánkat a III. Budapesti Cigány Filmefesztiválon is bemutatták nemrég, március végén, ahogy a Farkaslyuki Önkéntes Napokról, valamint a budapesti Közgazdasági Politechnikum és borsodbótai tanoda találkozójáról készült rövidfilmeket is.   

0 Tovább

LL Junior meglátogat minket

Beszélgetőtársak a tanodás fiatalok közül:

Berki Edina Júlia (Arló)

Bogdán Vivien (Domaháza)

Csízi József (Putnok)

Danó Roland (Borsodnádasd)

Gáspár Erik (Hangony)

Lázár Beatrix (Ózd - Petőfi út)

Oláh Vanessza (Sajónémeti)

Váradi Béla (Sáta)

A beszélgetés során összes tanodásunk írásban feltett kérdései közül válogatunk.

Az eseményt a Dr. Ámbédkar Tanoda Médiaműhelyének tagjai örökítik meg.

Gyertek!


Fenntartóink és támogatóink:

Pályázatunk címe: Alap- és középfokú oktatási rendszerek megerősítése az Ózdi Kistérségben/ Kistérségi tanoda program, mentori hálózat kialakítása az esélyegyenlőség biztosítása érdekében

Azonosítószám: TÁMOP-3.3.7-09/2-2009-0006

 
0 Tovább

Tánc, tánc és tánc

Táncverseny a sátai tanoda családi napján:

A hangonyi lányok tánca helyi tanodánk családi napján:

Keleméri tanodásaink táncolnak Borodnádasdon Kelemér, Nádasd és az ózdi Bem úti tanoda közös buliján:

A nádasdiak tánca ugyanott:

Végül Kelemér és Nádasd közös produkciója:

0 Tovább

Láma Mingyour látogatása

Láma Mingyour Franciaországból látogatott el hozzánk a Dr. Ámbédkar Iskolába és annak néhány tanodájába, hogy megismerkedjen az itteni helyzettel, és találkozzon a gyerekekkel. A beszélgetések során Derdák Tibor, az Ámbédkar Iskola igazgatója töltötte be a tolmács szerepét. Fotók, videó és beszámolók.

A borsodnádasdi csapattal

Az ózdi Sajóvárkonyban

"A buddhizmusról beszélgettünk, és megkínáltuk bodakkal. Megkínáltuk pogácsával, ásványvízzel, sok mindent mondott a buddhizmusról. Például volt egy király, és annak volt a fia Buddha, aki nagyon kíváncsi volt a külvilágra. Egyszer kiszökött a palotából, és mikor kiment, találkozott betegséggel, szegénységgel, öregséggel és elszökött a városból. Találkozott egy nincstelennel, és azt mondta, hogy cseréljenek ruhát, és a nincstelennel rögtön megegyeztek. De amikor a nincstelen bement a városba, a katonák megállították, mert azt hitték, hogy ő a herceg. Mikor a katonák meglátták, hogy nem ő az, erre azt hitték, hogy megölte a herceget. Eközben Buddha ment az erdőben vallás után kutatva, találkozott több vallással, de ezek nem voltak neki jók. Találkozott egy olyan vallással, aminek az volt a lényege, hogy megnyissuk a belső szellemi energiákat." Varga Krisztián, Csízi Tibor, Csízi József (Putnoki tanoda)

Videó a nádasdi találkozóról

A várkonyiak meditációs kísérlete

Burai Lajos nádasdi mentorral

"Nagyon jó volt vele lenni, beszélgettünk, kérdeztünk tőle kérdéseket. És még adtunk neki elő egy cigánytáncot és azt mondta, hogy nagyon tetszett neki. Piros szoknyában és piros felsőben volt a buddhista, és megkérdeztük azt, hogy van-e családja, és azt mondta, hogy van négy gyereke. És adtunk neki vakarót, és ízlett neki. Volt ott vele egy tolmács is, mert francia a mondása."  Lázi Fruzsina (Putnoki tanoda)

Várkony: forgat az Ózdi Városi Televízió

Két nádasdi rajz


0 Tovább

Névjegyek Arlóból

"Sziasztok! A nevem Pap Laura, 12 éves vagyok. Nagyon szeretek énekelni, már lassan három éve éneklem. Szabadidőmben nagyon szeretek énekelni, és nagyjából tudok is. Kedves énekeseim: LL Junior, Lady Gaga, stb. Amikor éneklek, nagyon jól érzem magam. A családom, a barátaim és az ismerőseim azt a véleményt mondják, hogy nagyon tudok. A tesóim is tudnak, és ők is nagyon szeretik ezt a hobbit csinálni. Mikor hazamegyek a suliból, mindig zenéket szoktunk hallgatni. Egyszerűen ezt imádom csinálni."

"Iván vagyok. Szeretek karatézni és focizni. Azt szeretem, mikor mindig én nyerek. Mikor összeállítanak valakivel, akkor mindig én nyerek. A karate az ózdi Tesco mellett a soportcsarnokban van. Egy nagyon nagy tornateremben vagyunk. Amikor én vesztek, akkor nagyon megharagszom mindenkire."

"Mata László vagyok. Hobbim a horgászat. Szeretek futballozni, és biciklizni is szeretek. Biciklizni a bickliúton szoktam. A pályán szoktam focizni, horgászni pedig a tónál. Van horgászbotom is. Arlóban lakok."

"Én nagyon szeretek a tanodába járni, kedvenc sportom a ping-pong. Meg szeretek sétálni meg tévézni, bulizni, táncolni, facebookozni is. " Váradi Tünde

"Nagyon szeretek tévézni, bulizni, sétálni a haverokkal. Kedvenc sportom a karate és a ping-pong. Szeretek Facebookon lógni, szeretem a zenét!" Váradi Evelin

"Váradi Richárd vagyok. Már gyerekkorom óta mindenem a tánc. Ovis koromban a Ki mit tud?-on 1. helyezést értem el. Mikor bekerültem a suliba, úgy ismertek, hogy 'Táncos fiú'. A Ki mit tud?-on mindig indultam, és mindig 1. vagy 2. helyezést értem el. Amikor bekerültem LL Junior tánciskolájába, már nem indulhattam, de azért nem volt olyan nagy baj. 2 évig jártam a táncsuliba. Nagyon jól táncoltam, táncolok. Nagyon sok fellépésem volt, a legnagyobb Budapesten, amikor LL Junior háttértáncosa voltam. Azon belül vannak még álmaim, hogy világhírű táncos legyek, hogy híres emberek háttértáncosa legyek."


"Bemutatkozom: Berki Vilmos vagyok, 12 éves. Ózdon születtem. Testsúlyom 40 kg. 8 testvérem van. Sok helyen voltam, pl. Budapesten, Nyíregyházán, Miskolcon, Szlovákiában, a Balatonon. A legtöbb időmet a családommal töltöm. Anyagi helyzetben jól állunk. Kedvenc sportom az úszás. Szabadidőmet a barátaimmal töltöm. Hobbim a számítógépezés. Kedvenc állatom a macska, kutya és a nyúl. Kedvenc színem a kék és a fekete. 140 cm vagyok. Betartom a szabályokat, és tisztelek mindenkit."

0 Tovább

A farkaslyuki önkéntes nap

2011 júniusában a Dr. Ámbédkar Iskola és a Kurt Lewin Alapítvány közösen szervezett önkéntes napot Farkaslyukon. Az ottani tanodába járó diákokkal, családtagjaikkal, a helység lakosságának bevonásával többek között falfestmények készültek a tanoda belső terében és külső falára.

"Szombaton önkéntes napot tartottunk. Sok érdekes dolgot csináltunk.
Kifestettük a tanodát kívül-belül. Fákat ültettünk a tanoda elé. A felnőttek és a lányok főztek. Reggel szalonnát sütöttünk. Főztek babgulyást is. Nagyon finom volt. Remélem, lesz még ilyen alkalom. Kiírtuk, hogy Farkaslyuk, meg hogy Tanoda. Sokan voltunk. Sokat írtunk, rajzoltunk, festettünk. Sok szorgalmas gyerek volt. Mindenki örült. Itt volt Mizó. Zenélt nekünk. Rajzoltam virágot, felhőt, fát és sok mást. Sok vidámságot adtunk a tanodának. Nagyon tetszenek a színek, rajzok, kiírások. A finom ételek elvarázsoltak. Nagyon jó volt, sokat szórakoztunk. Az ültetés széppé tette a környezetet. Mindenki azt mondja, hogy nagyon szép a tanoda. Szerintem is. Itt volt Tamer is, Egyiptomból jött.
Ez az akció azért volt, hogy felfigyeljenek ránk az emberek. Lássák, hogy aktívak, szorgosak vagyunk. Széppé tettük környezetünk. Ügyesek vagyunk! A tanoda nagyon szép. Remélem máshol is van ilyen akció!"

Harkály Éva

0 Tovább

Jön, jön: Tanoda Tv

0 Tovább

Sáta és a Hallássérültek Tanintézete

2011 júniusában Budapesten jártak a sátai tanodások: látogatást tettek a Hallássérültek Tanintézetében, majd siket kortársaikkal zsonglőrbemutatón és -foglalkozáson vettek részt a Népligetben.

Közös ebéd

A Tanintézet bőrdíszműves termében

"Megérkeztünk, és utána ebédeltünk velük közösen. Kimentünk az udvarra, a többiek focizni mentek, és minket az igazgatóhelyettes körbevezetett. Utána elindultunk a Népligetbe, ott a zsonglőrök előadást tartottak nekünk, utána mi is kipróbálhattuk. És aztán hazaindultunk." Váradi Béla

Együtt a Népligetben

Bemutatkozik a zsonglőrcsapat

"Megérkeztünk a busszal a siketek iskolája elé, és ott vártak minket a tanítók, és utána bementünk az iskola épületébe, és ott az ebédlőben leültünk. Nagyon finom volt az ebéd, rántott hal rizzsel, és volt egy majonézes öntet. Utána a fiúk elmentek focizni a siket gyerekekkel. Nekünk bemutatták a kollégiumokat. Végigvezettek minket. Nagyon tetszett az iskola belseje, és ahova vittek, ott be szép táskák voltak! Nagyon tetszettek nekem azok a táskák, amiket a siketek készítettek, és egy nő azt mondta, hogy mindenki átment a vizsgán." Bari Reanáta

Produkció!

Ördögbot, avagy a pörgős pálca

"Mikor megérkeztünk Budapestre a siketek iskolájába, egy kicsit féltem. Először az ebédlőbe indultunk. Nagyon csendben voltak evés közben. Utána egy fiúval mentünk ki megnézni a sportpályákat. Utána megkérdeztük, hogy beáll-e hozzánk focizni. Nagyon jó volt vele a focizás. Utána indultunk a Népligetbe a zsonglőröket megnézni. Jók voltak. Utána kipróbáhattuk az eszközöket. Nekem a pörgős pálca tetszett a legjobban. Ezután elmentünk fagyizni. Finom volt a fagyi. Aztán elbúcsúztunk a siketektől és mentünk haza. Nekem tetszett a kirándulás." Kerezsi Martin

Dobismeretek

0 Tovább

Találkozó Borsodbótán

2011 februárjában a Dr. Ámbédkar Iskola borsodbótai tanodásai és a budapesti Közgazdasági Politechnikum önkéntes diákjai vettek részt közös foglalkozásokon a Borsodbótai Körzeti Általános Iskolában.

Politanodal

(A budapesti diákok és tanodásaink közös szerzeménye)


A sulinak vége, kijössz a házból,
egy puskától erős vagy és bátor,
a magyartanár a kezed után nyúl,
a tanoda vár, és ettől felvidulsz,
mert elfogyott a türelmed már,
pedig szabad a szó, és szakad a lánc.
A Poliban öt perce az volt a jó:
a matektanár kegyelmet adott.
8 óra móka,
8 óra tanulás,
8 óra kirándulás...
Borsodban, ott van a nagy élet,
okulnak az eszek, készülnek a képek,
tiszta a levegő a pesti szmoghoz képest,
az Őrhegyről meg láthatod a Kékest.
8 óra móka...
0 Tovább

A legelső foglalkozások

Archív felvételek 2010 novemberéből: nyitófoglalkozások Borsodbón, Sátán, Putnokon és az ózdi Sajóvárkonyon.

0 Tovább

A Nemzeti Múzeum és a Csodák Palotája

Tanodásaink a tavalyi év folyamán jutottak el több csoportban a címben említett helyekre Budapesten. Alább néhány fényképet és beszámolókat közlünk a kirándulásról.

Domházi és arlói tanodásink a múzeum lépcsőin

Arlói és domaházi tanodásaink a múzeum lépcsőin

Csodák palotája: Domaháza reflexei

"Nyolc óra után indultunk Sajónémetibe, ahol fölvettük az ottani tanodás diákokat, kezdetét vette a pesti kirándulás. Megérkeztünk Budapestre, ellátogattunk a Nemzeti Múzeumba, majd elmentünk és megebédeltünk. Ebéd után a Csodák Palotája felé vettük az irányt. Sok dolgot kipróbáltunk, sokat nevettünk. elindultunk haza." Gáspár Dávid, Gáspár Márk, Mezei Dzsenifer (Hangonyi tanoda)

Arló és a villámok

Sajóvárkony lő

Tanodások Ózdról: Bem út, Sajóvárkony, Petőfi út

"08:09 perckor indultunk. Sokan rosszul lettek. 3szor megálltunk, felvettük a németieket. 5 óra hosszáig utaztunk. Bementünk a múzeumba. Unalmas volt a múzeum, kivéve a ruhákat, azok jók voltak. Utána kajáltunk, a kaja jó volt. Aztán mentünk a Csodák Palotájába, az nagyon jó volt, nagyon sok dolog volt ott.  Aztán hazaindultunk, láttunk jó pasikat, és nagyon gyorsan elment az idő, mert az Annamari szórakoztatott minket, meg felelsz-vagy-merszet játszottunk, nagyon sokat nevettünk. Aztán go haza." Farkas Szabina, Gáspár Evelin (Hangonyi tanoda)

A Petőfi út fut

Kelemér ismerkedik

Végül az alábbi videón borsodnádasdi és keleméri tanodásaink jojóznak a Millenáris parkban:

0 Tovább

Ahol a gyermek van a középpontban

Azért vagyunk, hogy Ózd kistérségben, tizenegy település vezetésével együttműködve, 330 fő, általános iskola felsőtagozatba járó fiatallal rendszeresen foglalkozzunk azért, hogy nyolcadikosaink aztán érettségit adó középiskolában tanuljanak tovább.

Ennek érdekében fontos, hogy legyenek jobb jegyeid a suliban.

Segítünk a pályaválasztásban. Járhass számodra érdekes foglalkozásokra. Tanulj meg egészségesebben élni. Könnyedén tanulj angolul. Juss számítógép közelébe. Tanulj az otthonodról, más tájakról, az ott élőkről. Találkozz számodra érdekes, sikeres emberekkel.


Figyelni kell rád azért, hogy fejlődj.

Legyenek klassz foglalkozásvezetőid. Legyenek olyan mentoraid, akiket sokra tartasz. Figyeljen rád szociális munkás és fejlesztő pedagógus.

Használd bátran a fejed, a szemed, a lábad, a kezed és a szád!

Járhass színjátszó foglalkozásra. Mehess táncházba. Festhess, rajzolhass. Saját kancsót agyagozhass. Legyen újság, amibe bármit leírhatsz. Fotózhass, forgathass saját filmet.

Irány a nagyvilág!

Az úticél: Budapest, Aggtelek és Eger. Balatoni nyaralás egy teljes héten át. Legyen bérelt helyed színházban.

Mozgás!

Foci és más labdák, ping-pong, úszás.

Fenntartónk, a Dzsaj Bhím Közösség

Dzsaj Bhím, egy vidám köszöntés. Tízmillió indiai köszön így egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, akiknek a múltban nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind nehéz sorsú emberek voltak. Sokuknak még ma is, naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.

1956 októberében Dr. Bhím Ráo Ámbédkar buddhista mozgalmat szervezett az indiai dalitok, a kaszton kívüli érinthetetlenek védelme és esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében.

A Dzsaj Bhím Közösség 2007 augusztusában alakult. A Dr. Ámbédkar Iskola fenntartója.

Pályázatunk címe: Alap- és középfokú oktatási rendszerek megerősítése az Ózdi Kistérségben/ Kistérségi tanoda program, mentori hálózat kialakítása az esélyegyenlőség biztosítása érdekében

Azonosítószám: TÁMOP-3.3.7-09/2-2009-0006

0 Tovább

Fenntartónk és támogatóink

Fenntartónk: a Dzsaj Bhím Közösség

Dzsaj Bhím, egy vidám köszöntés. Tízmillió indiai köszön így egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, akiknek a múltban nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind nehéz sorsú emberek voltak. Sokuknak még ma is, naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.

1956 októberében Dr. Bhím Ráo Ámbédkar buddhista mozgalmat szervezett az indiai dalitok, a kaszton kívüli érinthetetlenek védelme és esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében.

A Dzsaj Bhím Közösség 2007 augusztusában alakult. A Dr. Ámbédkar Iskola fenntartója.

Pályázatunk címe: Alap- és középfokú oktatási rendszerek megerősítése az Ózdi Kistérségben/ Kistérségi tanoda program, mentori hálózat kialakítása az esélyegyenlőség biztosítása érdekében

Azonosítószám: TÁMOP-3.3.7-09/2-2009-0006

0 Tovább

Impresszum

A Dr. Ámbédkar Tanoda Tehetséggondozó Médiaműhelyének mindenesei:


Arló - Berki Edina Júlia, Váradi Tünde

Borsodbóta - Bíró Adrienn, Váradi Patrícia

Borsodnádasd - Danó Roland, Zámbó Richárd

Domaháza - Bogdán Vivien, Kurucz Márk

Farkaslyuk - Berki Vanessza, Bódi Ádám

Hangony - Farkas Henrietta, Gáspár Erik

Kelemér - Németh Andrea, Váradi Rozália

Ózd / Bem út - Berki Richárd, Galambicza Martin

Ózd / Sajóvárkony - Botos Nikolett, Harkály Herkules

Ózd / Petőfi út - Lázár Beatrix, Ökrös Diána

Sajónémeti - Lázár Dániel, Oláh Vanessza

Sáta - Kerezsi Martin, Váradi Béla

Putnok - Csízi József, Kalocsai Kevin


Vágó, vizuális kultúra-tréner:

Zsúdel Gábor


Felelős szerkesztő, korrektor, médiaismeret-tréner:

Terdik Roland

0 Tovább

Dr. Ámbédkar Tanoda

blogavatar

Írások, fotók, videók egy Ózdon és kistérségében működő tanodaprogramról, többek között a fiatalok szerkesztésében.

Utolsó kommentek